Esti állatmesék
Móra Könyvkiadó, 2017

Éppen annyira sokszínű és változatos ez a gyűjtemény, mint maga az állatok világa - Boldizsár Ildikó író-mesekutató olyan kötetet állított össze, amelyben a leghíresebb európai, afrikai és ázsiai népmesék éppúgy megtalálhatók, mint a méltán ismert La Fontaine- vagy Grimm-történetek. Tucatnyi állat - köztük róka, béka, kecske, ló, elefánt és kisegér - népesíti be az oldalakat, és bizony gyakran a gyengék diadalmaskodnak az erősek felett: így válik hőssé az okos kakas, a furfangos nyúl és a bölcs teknős, miközben életre szóló leckét kap a mohó farkas és az elbizakodott jaguár.
A könyvet minden korosztálynak ajánljuk! Az óvodások élvezik a fordulatos történeteket, a nagyobbak pedig felismerik az állatok emberi jellemvonásait, a mese örök tanulságait.

 

Három bajusz gazdát keres - felújított
Vig Balázs
Móra Könyvkiadó, 2017

Születésnapfalván három beszélő bajusz egyszer csak leugrik gazdája orra alól, és világgá megy. A kackiás Kunkori koma zsiványnak áll, a fityegő Harcsa szomszéd feleséget keres magának, a legkisebb bajuszlegény, Kedves bajusz pedig trombitásként próbál szerencsét. Vajon Nagyapa bajusza is tud ilyen csodákat?

 


Lengeszakácskönyv - A Nádtenger lakóinak kedvenc csemegéi

Berg Judit
Central Médiacsoport Zrt., 2017

Kíváncsi vagy, mit esznek a lengék? Ebben a szakácskönyvben összegyűjtöttük Berg Judit népszerű mesehőseinek kedvenc ételeit. Találsz itt zöldhaj-barnító falatkákat, lengetésztát és kéregpiskótát, ahogy Vilkó szereti, de azt is megtudhatod, hogyan készül a pizza Nádtenger módra, hogy milyen tortával köszöntik fel a lengegyerekeket a születésnapjukon, és mi Lile titkos receptje. A hozzávalók alapján a finomságokat évszakok szerint csoportosítottuk, hogy mindig friss, szezonális alapanyagokból tudj sütni-főzni. Ráadásként pedig egy új mesét is olvashatsz a könyv végén, Füttyös Vilkó legújabb nádtengeri kalandjáról!

A recepteket Nagy Tünde állította össze, a gyönyörű illusztrációk Timkó Bíbor munkái.

 

Három nővér, három királyné
Philippa Gregory
Libri Könyvkiadó, 2017

Csak egyetlen kötelékben bízom: ami egy nő és a nővérei között létezik.
Amikor Aragóniai Katalin ifjú araként a Tudor-udvarba kerül, a legidősebb hercegnő, Margit azonnal érzi: ők ketten vetélytársak, egyben szövetségesek lesznek, és az a sorsuk, hogy nővérként éljenek együtt. Ebben társuk Margit húga, Mária is. A három nővérből Anglia, Skócia és Franciaország királynéja lesz. Bár a családhoz való hűség összeköti őket, a királynék mégis ellenfelekké válnak, ráadásul háborúk, orgyilkosság, trónfosztás és szerelmi háromszög bonyolítja az életüket... A veszélyek, veszteségek és szenvedélyek közepette csak a három nővért összefűző különleges kötelék állandó, amely mindennél, még egy királynál is erősebb. 

Philippa Gregory, a királyregények királynője újabb lebilincselő Tudor-kori történetet írt VIII. Henrik életének és udvarának kiemelkedően fontos nőalakjairól.

 

A súgó
John Grisham
Geopen Kiadó, 2017


Greg Myers, a homályos múltú, börtönviselt exügyvéd panaszbeadvánnyal fordul a Bírák Fegyelmi Tanácsához: azt állítja, Amerikai történelmének legsúlyosabb korrupciós ügyére bukkant rá. Lacy Stoltznak és Hugo Hatchnek, a Tanács nyomozóinak azt kell kideríteniük, vajon megalapozott-e vád, miszerint a floridai McDover bírónőt megvásárolta egy szervezett bűnözői banda. A maffiózók a kaszinót működtető tappakola indiánok becstelen vezetőivel szövetkezve sötét ügyletekbe bonyolódtak, és nagy szükségük van a bírónő "jóindulatára". Hosszú évek óta tartó együttműködésük során már eddig is sok-sok millió dollárral rövidítették meg a tappakolákat meg az államot. Lacy és Hugo nem rendőr, hanem jogász, munkájuk abból áll, hogy olyan bírók ügyében vizsgálódjanak, akik etikai vétséget követnek el. Se fegyverük, se jelvényük, nincsenek felkészülve arra, hogy szervezett bűnözői bandákkal vegyék fel a harcot, pedig már a nyomozás kezdeti időszakában kiderül, hogy a biztonságukat, de akár az életüket is kockáztatják.

John Grisham, a jogi thriller nagymestere legújabb történetével nem csak szórakoztat, hanem lenyűgöz és megdöbbent

 

Az angyalos ház - és más történetek
Fábián Janka
Libri Könyvkiadó, 2017

Buda egyik csendes utcájában áll egy omladozó ház. A homlokzati nagy erkély két oldalán egy-egy szépséges angyal magasodik, kezükben leeresztett pallos - mintha csak a házat vigyáznák mindenfajta veszedelemtől. Bizony, van is mitől óvni-védeni, mert le akarják bontani, hogy szállodát építsenek a helyére. A lakók azonban mozgalmat indítanak a patinás épület megmentésére, vezetőjüket, Zsuzsát pedig szoros szálak és emlékek fűzik a házhoz: annak idején, egyetemista korában rendszeresen látogatta ott a csaknem százéves Hilda nénit, aki elmesélte neki az életét.
Paál Hildának szavai életre keltik az 1910-es éveket, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Hilda, Klári, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint az elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. Az angyalos ház azonban titkokat is rejt: az egyik emeleti lakásba rejtélyes új lakó költözik, és esténként különös vendégek fordulnak meg nála. A lányokat furdalja a kíváncsiság, és amikor nyomozni kezdenek, akaratukon kívül még a kor politikai cselszövéseibe is belekeverednek.
A ház története ezzel nem ér véget, tovább folytatódik-bonyolódik a kötet végére beillesztett két novellában. A Karácsony a ligetben egy félszeg, édes-bús, tragédiába torkolló szerelmet idéz, a Rozmaring pedig a némafilm korának Amerikájába, a Broadway színpadjaira és a New York-i filmstúdiókba vezeti a regény egyik szereplőjét és az olvasót.

 

Tökéletes nyár
Katie Fforde
Libri Könyvkiadó, 2017

A bábaként dolgozó Emily látszólag tökéletesen elégedett az életével. Élvezi, hogy egyedülálló nőként kötöttségektől mentes lehet. Mégis változásra vágyik, ami érzelmileg is felüdülést jelentene a hétköznapok egyhangúságából. Így amikor legjobb barátnője, Rebecca felajánlja, hogy töltse a nyarat a hajóján főszakácsként, kapva kap az alkalmon. Ám mielőtt igazán kiismerhetné magát a hajókonyhában, alkalmazkodnia kell új környezetéhez. Rebecca várandós, ezért egyre több feladatot ad át Emilynek, akinek még a féltékeny konyhai kisegítővel is meg kell küzdenie. Ott van továbbá Alasdair, a szívdöglesztő orvos, akit Emily mindenáron igyekszik nem észrevenni, hiszen ha beleszeret, új időszámítás kezdődik a számára. Vajon tényleg ez lesz élete legfelszabadultabb nyara? 

A Francia kaland, a Tökéletes esküvő és számos egyéb nemzetközi bestseller szerzője e kötetében ismét egy lélekemelő, romantikus és szórakoztató történettel kedveskedik olvasóinak.

 

A Keresztapa visszatér
Mark Winegardner


Mark Winegardner műve a hiányzó évek krónikáját adja hozzá minden idők leghíresebb bűnügyi családregényéhez. 
Michael Corleone éppen véres győzelmet aratott a New York-i gengsztercsaládok között dúló háborúban. Most szeretné megszilárdítani hatalmát megmenteni házasságát s törvényes vállalkozásokra alapozni családja jövőjét. Ehhez szembe kell szállnia minden eddiginél veszélyesebb ellenfelével, Nick Geracival, aki joghallgatóként csapott fel Corleonéék gorillájának és semmivel sem kevésbé ravasz és kérlelhetetlen mint Michael. Kettejük 1955-től 1962-ig zajló hidegháborúja óriási hatást gyakorol Amerika legbefolyásosabb bűnözőire és a szeretteikre. A keresztapa visszatér New Yorktól Washingtonon át Las Vegasba és Kubába vezeti az olvasót lebilincselően mesél a huszadik század közepi amerikai alvilágról és a politikai jogi szórakoztatóipari szférával való összefonódásáról. Mark Winegardner eredeti hangon és látásmóddal jeleníti meg Mario Puzo legendás szereplőit miközben maga is ugyanilyen feledhetetlen hősöket alkot. A keresztapa visszatér a saját jogán is írói diadal - mese arról, amit szeretünk, ami után sóvárgunk, amit olykor féltenünk kell: a családról.

 

Szelfik
Jussi Adler-Olsen
Animus Kiadó, 2017

Carl Morck és kis csapata egy régi gyilkossági ügyben nyomoz, de váratlanul kiderül, hogy esetük összefüggésben lehet egy nemrégiben elkövetett emberöléssel. Nehezíti a dolgukat, hogy Rose a múltja rémképeivel viaskodva teljesen összeroppan. Carl, Assad és Gordon minden követ megmozgat, hogy segítsen neki talpra állni. Közben egy ámokfutó szedi áldozatait Koppenhága útjain, és egyre több fiatal nő esik áldozatul cserbenhagyásos gázolásnak, egy diszkó kirablása pedig lövöldözésbe torkollik. Az sem kizárt, hogy minden mindennel összefügg. Na de hogyan? Sikerül a Q-ügyosztálynak minden szálat felgöngyölítenie? És tudnak segíteni Rosénak, mielőtt végképp elborul az elméje?

 

Egy igaz férfi – Clifton-krónika 7.
Jeffrey Archer
General Press Könyvkiadó, 2017

A bristoli születésű Harry Clifton sorsa nem is alakulhatott volna fordulatosabban. A kikötői dokkmunkás fiából az évtizedek során híres író és a királynő lovagja lett. Időskorára csak egyetlen célja maradt: megírni élete fő művét, amely halhatatlanná teszi a nevét. Miközben beletemetkezik a munkájába, a családja mindennapjai is tovább bonyolódnak. Emma épp leköszön a Bristoli Királyi Kórház elnöki posztjáról, amikor meglepő telefonhívást kap Margaret Thatchertől. Mindeközben Giles sokkoló információ birtokába jut a feleségével, Karinnal kapcsolatban; Sebastiant váratlanul kinevezik a Farthings Kaufman Bank elnökének; Jessica pedig komoly bajba kerül, és csak Grace nénje közbenjárása menti meg. Eközben Lady Virginia készen áll arra, hogy a hitelezői elől külföldre meneküljön, amikor egy nem várt haláleset következtében törleszteni tudja az adósságait, sőt akár a Clifton és a Barrington családon is bosszút állhat - egyszer s mindenkorra. A Clifton család generációkon és kontinenseken átívelő, sikerekkel és kudarcokkal, intrikákkal és bosszúval, szerelmekkel és barátságokkal teli története lezárul a családregény hetedik kötetében.

 

Csontfuvola
Vavyan Fable
Fabyen Kiadó, 2017


A két sérült kommandós, Daniel Belloq és Steve Delgado a tóparti nyaralóban lábadozik. Steve megátalkodottan depressziós, nem hajlandó felkelni, mosdani, étkezni. Akciócsoportos társai mindent elkövetnek talpra állítása érdekében, de még a nyári Mikulásterápia se válik be nála. Tán-tán Nympha, a könyörtelen gyógytornásznő segíthet.
Denisa válósat álmodik, és sürgősen a tóhoz száguld, hogy Belloqkal lehessen. Idilljük hamar véget ér; lovaglás közben géppisztolysorozatot zúdítanak rájuk egy dzsipből. A kergült ló elhagyott farmra robog Denisával, ő pedig a kútból áradó hullaszag éreztén mozgósítja a helyi erőket. Pedofil gyerekrablás-sorozat nyomára bukkannak, ám a rendőrfőnök nem akar statisztikarontó bűneseteket a városában.
Belloq nem kíván részt venni az ügyben, úgy érzi, besokallt, kiégett. De amikor mesterlövész
flintával megsebesítenek néhány hobbivadászt, feltámad benne a zsaru. Színre lép Gerret Flach, a nagy hatótávolságú vonzerővel bíró főügyészhelyettes, és felkéri őket a nyomozásra. Denisa, Belloq, Steve, a kezdő zsaru Martin és a furabogár Cyd nekilát, hogy kibogozzák a két bűnügyet. A gubancos szálak még jobban összekuszálódnak. A gyerekrablási gaztett véres fordulatot vesz. A hobbivadölők vadásza bedurvul.

 

Kati-patika
Almásy Katalin
Athenaeum Kiadó, 2017


Melyik évszakban érdemes méregteleníteni? Mit igyunk, ha fáj a fejünk, ha magas a vérnyomásunk, vagy ha épp fáradtak vagyunk? Mi használ a szúnyogok és mi a nap ellen? Mire jók a tibeti teák? Igaz, hogy a hagymából szinte bármi elkészíthető? Mit nevezünk Nero nektárjának? Igaz, hogy a böjt nemcsak lelki, hanem testi megtisztulást is jelent? Hogyan szüntethetjük meg a tavaszi fáradtságot? Hogyan kell gyógybort készíteni? Miért kell az arcunkon görgetni a forró tojást? Mi mindenre jó a gyömbér, az alma és a körömvirágkrém? Ha bezárt a gyógyszertár, kérj segítséget a természettől! Megnyílt a Kati Patika! Almásy Katalin természetgyógyász arra vállalkozott, hogy összegyűjtse: az egyes betegségekre mi a természetes gyógymód. Hasznos tanácsokkal lát el, hiszen sok kellemetlen tünet akár gyógyszerek nélkül is megszüntethető. Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, a természet patikája mindig nyitva áll!

 

Mindennapi játszmáink - Az emberi kapcsolatok pszichológiája

Dr. Bagdy Emőke, Popper Péter, F. Várkonyi Zsuzsa, Szendi Gábor
Jaffa Kiadó, 2011


Eric Berne, a világhírű pszichológus figyelt fel arra, hogy a legtöbb ember életében sorozatosan ismétlődnek bizonyos kudarcos események, amelyek olyan szabályszerűen zajlanak le, mintha csak egy sportág vagy társasjáték előírásait követnék. Ezért nevezte el ezeket játszmáknak. Hamarosan azt is észrevette, hogy a „szegény áldozat” érdekes módon maga is aktívan dolgozik a kudarcos folyamat továbbgörgetésén – egészen a zárójelenetig. 
Felfedezését, miszerint életünket gyakran egyáltalán nem a józan ész vezérli, hanem valami mögöttes program – ami többnyire csak fájdalmat, veszteséget és kudarcot gyűjt be számunkra –, nem könnyen fogadták el a tudományos körök, a pszichológiai játszma fogalma azonban bekerült a közgondolkodásba és a köznyelvbe is.
A Mesterkurzus-sorozat legújabb kötetében négy neves hazai pszichológus igyekszik megfejteni, miért ragaszkodik belső rendezőnk egy-egy adott dramaturgiához, és milyen módszerek segítségével javíthatunk a számunkra fontos, ám rosszul működő emberi kapcsolatainkon.

 

Spájz
Saly Noémi
Heti Válasz Kiadó, 2017

Bár Saly Noémi azt írja magáról, hogy nem gasztroguru és nem is "legendás háziasszony", e gyönyörű könyvéből mégis az derül ki, mi mindent lehet hókuszpókuszok nélkül újrateremteni. Kiváló alapanyagokból, zöldségekből, gyümölcsökből, melyekhez vágódeszka, vájdling és éles kiskés illik; nagy lábos, merőkanál, szűrőkanál, üvegek és celofán. Ennyi az egész.
Az én nőrokonaim is káposztát, tököt és tormát reszeltek, gyümölcsöt magoztak, és konyhájuk csábító illatokkal telt meg. Eperillattal, a vékony héjú paradicsoméval, meggyszörpével, a rotyogó baracklekváréval, vagy éppen a friss kaporéval. Mint a madár éneke - természetes volt, hogy a háziasszony a hosszú télre, ünnepekre vagy vendégségre készülve sosem jött zavarba.
Saly Noémi könyve ezt az egyszerű, mégis sokszínű életgazdagságot kínálja olvasójának - a "spájz" mikrovilágában is a bensőséges, humanizált életet. Mert egy szép mai spájz - akár a poézis; nincs ennél magasztosabb.

 

A csecsemőkor nagy kérdései
Jo Frost
Park Kiadó, 2014

Azért írtam ezt a könyvet, hogy tudd, mire van szükség ahhoz, hogy olyan
nagyszerű szülő lehess, amilyen lenni szeretnél. Tartsd ezt a könyvet
az éjjeliszekrényeden, hogy mindig kéznél legyen a pici első életéve
alatt, mert választ találsz benne minden felmerülő kérdésre és problémára. Legyen ez a könyv a veled élő Szuperdada. /Jo-Jo/
Jo Frost, az Egyesült Királyság egyik legmegbízhatóbb és legelismertebb csecsemőgondozó
és gyereknevelési szakértője a magyar szülők körében is népszerű Szuperdada 12. és A kisgyerekkor nagy kérdései után olyan könyvet írt, amely kizárólag a csecsemőkorra, a baba első évére koncentrál. 

Fejlődés Biztonság A biztos háttér kialakítása Alvás Etetés Gondozás Fejlesztés és felfedezés Hogyan legyünk magabiztos szülők.

A Szuperdada ezúttal sem csak a csecsemők gondozásával kapcsolatban ad tanácsokat, hanem minden fejezetben foglalkozik a szülőkkel is, akik babájukkal együtt napról napra fejlődnek és változnak. Segít kialakítani a tartós kötődést és megalapozni a jó szülő-gyerek kapcsolatot, hogy mindenki jobban érezze magát az előtte álló nagy utazáson.