Kun László, a kétszívű - Első kötet - Hiénák a trón körül

Benkő László
Lazi Kiadó, 2020

IV. (Kun) László király a magyar történelem egyik legvitatottabb alakja, aki már élete első évtizedében szörnyű eseményeket élt át. Apja a nagyapjával hadakozott, s az országban, mely fortyogó katlanhoz hasonlított, hol itt, hol ott lobbantak fel tűzfészkek. Anyja kun volt, abból a népből származott, amelyet egyszerre átkoztak és áldottak a magyar urak és uralkodók. László kun nyelven kezdett beszélni, kun nők dajkálták, és kunok között cseperedett fel.
Apja, V. István király halála után meg kellett ismernie, mit is jelent bábnak lenni az oligarchák kezében, akik közül az egyik leghatalmasabb talán épp az anyja tudtával ejtette túszul. Azután elérkezett az idő, amikor önmagát nagykorúvá nyilvánítva elhatározta, hogy változtat az eddigieken, és kezébe veszi az ország irányítását.
De kik és miért gátolták ebben? És ő maga miben hibázott? Mely érdekek mentén fogták pártját a nagyurak, és attól kezdve valóban az történhetett-e, amit László akart?
Vajon miért nem tudott nemet mondani a követelőző oligarcháknak? Vagy nem is akart? Ki befolyásolta ebben? A családja? Özvegy édesanyja? Vagy nővére, aki ugyan apáca volt, de nem titkolta, hogy közben világi életet él? Esetleg a kunok, akik vérükből valónak tartották, de akik nem bizonyultak szalonképesnek az akkori magyar társadalom és a keresztény egyház számára?
Ma már sok minden az idők homályába vész, és hiteles, részrehajlás nélküli krónika nem maradt fenn. A regény megkísérli, hogy a korabeli politikai viszonyok átfogó elemzésével választ adjon ezekre a kérdésekre.


 

Az auschwitzi könyvtáros

Antonio Iturbe
ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2020

Dita 14 éves, amikor a prágai Terezín gettóból családjával együtt Auschwitzba hurcolják. Amikor a gyerekbarakk zsidó parancsnoka, Fredy Hirsch megkérdezi, vállalná-e az őrök háta mögött becsempészett nyolc könyv őrzését, a lány igent mond. Így lesz Dita a világ legkisebb könyvtárának könyvtárosa Auschwitzban.
A könyvek azonban veszélyes holmik. És sehol máshol nem annyira veszélyesek, mint Auschwitzban, és azon belül is éppen a 31. számú barakkban, a gyerekbarakkban, ahol a legkisebb szabályszegésért is kivégzés járhat...
A Dita Kraus, egykori auschwitzi fogoly valós történetén alapuló Az auschwitzi könyvtáros hihetetlen és feledhetetlen regény egy fiatal lányról, aki nap mint nap az életét kockáztatja azért, hogy az embertelen mészárlás kellős közepén, az auschwitzi "családi tábor" gyerekbarakkjában megőrizze rabtársai számára egy jobb világ reményét.
Az emberi történelem talán legsötétebb napjaiban, Auschwitz poklában született történet messzire világítva hirdeti a reményt és a bátorságot. Az auschwitzi könyvtáros a fiatalabb olvasók számára is átélhetővé teszi a koncentrációs táborok rettenetét és az irodalom legyűrhetetlen erejét

 

 

Magyar kóla - A kokain útja Magyarországon

Dezső András
21. Század Kiadó, 2020

A 2019-es év talán legnagyobb könyves szenzációja, a Maffiózók mackónadrágban című bestseller szerzője, a távozó indexes oknyomozó újságíró, Dezső András újabb alvilági történetek feltárására szánta rá magát. Ezúttal a magyarországi kokainpiac és a drogban úszó elit világába ad betekintést.

Vajon élnek-e Magyarországon kokainbárók, vagy a hazai nagyágyúk csak kispályások a világ többi országának kereskedőihez képest? Hol helyezkednek el a magyar bűnözők a világ kokaintérképén? Mennyi pénzt szakít egy magyar drognagykereskedő és hogyan dolgozik egy díler? Honnan és hogyan jut be Magyarországra a kokain és miért elsősorban a felső tízezer vagy éppen a celebek és a politikusok körében népszerű? A szerző - aki az olvasóval megismerteti az első magyar kokainkirály történetét is - kutatómunkája során ismét elmerült az alvilágban és a felvilágban is, megtörtént eseteknek járt utána, hogy bemutassa, milyen is a "magyar kóla".


 

Rumini és az elsüllyedt világ

Berg Judit
Pozsonyi Pagony, 2020

Végre mindenki újra ép és egészséges, a Tükör-szigeteki kalandok után irány Egérváros!
Nem csoda, ha ennyi viszontagság után még a legelszántabb matrózok is egy kis egérvárosi nyugalom és megérdemelt semmittevés után áhítoznak. Csak az Áspis-tengeren kell
keresztülhajózniuk, ahol egy erős tengeráramlat pont a megfelelő irányba sodorja majd a Szélkirálynőt. Jó tempóban, jó hangulatban haladnak. Vajon miért nem jár errefelé egyetlen hajós sem?
Aztán egyszer csak szörnyű reccsenés hallatszik... Majd még egy. Mintha szétszakadtak volna a hajót tartó eresztékek, a fedélzet egyik oldala megemelkedik, miközben a másik oldal
majdhogynem belemerül a vízbe.
– Öt perc, és elsüllyedünk!

Mi lesz a Szélkirálynővel? Mi lesz Ruminivel, Rozival, Fecóval és a többiekkel? Ki Megalion, a varázsló, és vajon a különleges víz alatti birodalom, Megantisz, valóban létezik? Sellők és
sellővadászok, dobócsillagos ugróegerek és törpekenguruk, tavi tigrisek és mélytengeri szörnyetegek hajóznak, úsznak és ugrálnak keresztül és kasul a regény lapjain...
Ennél szomorúbb kezdete még egy Rumininek sem volt – de talán ennél fordulatosabb, összetettebb, kalandosabb és varázslatosabb folytatása sem! Kiderül minden a tizedik Ruminiből


 

Genezis

Robin Cook
Geopen Kiadó, 2020

Amikor Kera Jacobsen, a 28 éves szociális munkás holtteste Laurie Montgomery igazságügyi orvos szakértő boncasztalára kerül, elsőre úgy tűnik, újfent gyarapodott a kábítószer-túladagolás áldozatainak száma. A tekintély nem tisztelő, rossz modorú Aria Nichols patológus rezidens szerint azonban másról lehet szó, amint kiderül, hogy az áldozat terhes, a karján pedig nincs nyoma gyakori tűhasználatnak. Kera családja és ismerősei elképzelhetetlennek tartják, hogy a lány függő lett volna, a kórház viszont, ahol dolgozott, sietne csendben és gyorsan lezárni a sajnálatos ügyet. Vajon ki lehet a lány titokban tartott partnere, immár meg nem születő gyermekének az apja? Aria és az intézetet vezető Laurie sejti, hogy az elhallgatott kapcsolat lehet a rejtély nyitja. Aria egy családfakutató társaság DNS-adatbázisának felhasználásával igyekszik nyomára akadni az ismeretlenséget választó férfinak. Amikor Kera közvetlen munkatársnője is meghal, új fordulatot vesznek az események, és amint a két patológus egyre közelebb kerül a megoldáshoz, annál valószínűbb, hogy ők válhatnak a tetteit balesetnek álcázó gyilkos következő áldozataivá...
Robin Cook naprakészen figyeli az orvostudományi kutatások eredményeit. Legújabb orvosi thrillerjének megírásához ezúttal az egyre divatosabbá váló családfakészítésből merített ihletet.


 

 

Egy ropi naplója 15. - Mély víz

Jeff Knney
Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2020

Greg Heffley és a családja úgy döntenek, közös kempingezéssel töltik a nyarat, és életük kalandját tervezve nekivágnak a nagyvilágnak. Az út azonban váratlan fordulatot vesz, és Heffley-ék egy lakókocsiparkban kötnek ki, ami nem egy kimondott Kánaán. Amikor gyülekezni kezdenek a viharfellegek, és összecsapnak fejük felett a hullámok, Greg és a többiek már csak arra kíváncsiak, vajon megússzák-e ép bőrrel a kiruccanást. Érzik: a sors most aztán igazán a mély vízbe dobta őket.

A világszerte kirobbanóan sikeres Egy ropi naplója-sorozat 15. részében új, fergeteges poénok várnak.