Túl a Maszat-hegyen
Varró Dániel
Jelenkor Kiadó, 2022

Varró Dániel nagysikerű verses regénye 2003-ban jelent meg először. Azóta számos színházi előadás készült belőle, melyek azóta is folyamatosan műsoron vannak, több generáció nőtt fel Muhi Andris hihetetlen és humoros kalandjain. Lecsöppenő Kecsöp Benő szállóige lett, és nincs ki ne ismerné Maszat Jankát vagy Szösz nénét...
Hiába telt el sok-sok év, a szöveg mégis olyan üdítően hat, mint megjelenésekor. Ám Varró Dániel közben többszörös apuka lett, és ezzel a szemmel itt-ott javította, frissítette a legendás Maszat-hegyet, amit most újra kézbe vehetünk.
"Varró Dániel két dolgot vesz roppant komolyan, a költészetet és a gyerekeket - minden további, a mese is, a regény is ebből következik. Varázslatos könyv, akár ha Petőfit, Weörest és Kormost gyúrta volna össze egy tündéri kéz." - Parti Nagy Lajos

 

EPIC 1 - Az első küldetés
Szabó Tibor Benjámin
Menő Könyvek, 2022

Hat diák közös tanulócsoportba kerül a Rudiban, azaz a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézetében. Sádi, Röfi, Márkó, János, Zuzu és Alma Peti, vagyis a B Team tagjai kezdetben idegenek egymás számára. Ez az iskola tényleg az életre készíti fel őket, bár arról még sejtésük sincs, hogy ez pontosan mit is fog jelenteni. Az órákon olyan módszereket használnak a fiatalok nevelésére és képzésére, amelyeknek a törvényessége is kétséges, ráadásul a tanulócsoport a tanév indulása után nem sokkal óriási kalamajkába keveredik. Fogalmuk sincs, hová tart a történetük, de azt ösztönösen megérzik, hogy a slamasztikából csak összefogva, egymásban megbízva, egyszersmind a felnőttek világával szembefordulva tudnak kimászni

 

EPIC 2 - Elmék labirintusában
Menő Könyvek, 2022

A balatonvilágosi magasparton szilveszterre készül a különleges tehetségekből álló B Team. Hógolyóznak, ugratják egymás, falják Babi néni palacsintáját Márkóék nyaralójában. Váratlanul azonban szörnyű támadás éri őket, melynek során Alma Peti eltűnik. A gyerekekre rázárul a felnőttek világa, az idő vészesen telik, és a csapatnak arról kell döntenie, hogy bíznak-e a szüleik generációjában, elfogadják-e az ő utasításaikat, vagy inkább egy magasabb rendű, belső parancsnak engedelmeskednek. Az EPIC második része négy napnyi rohanás történetét meséli el. Mindannyian tudják, hogy csak akkor találhatják meg a barátjukat, ha előbb megértik, miért vitték el őt. Egyik jel vezet a másikhoz, egyik világ nyílik a másikba, és mire feltárul a bűntény titka, a csapat egységét már árulások és szerelmek is veszélyeztetik

 

Az új lány
Daniel Silva
Vinton kiadó kft., 2022

 

Ami egyszer megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni...
Az előkelő svájci iskolában rejtély övezi annak a diáknak a kilétét, aki egy reggel államfőhöz méltó autókonvojjal érkezett. Állítólag egy gazdag nemzetközi üzletember lánya, de apja valójában Khalid bin Mohammed, a szaúd-arábiai trónörökös. A férfit korábban ünnepelték bátor reformjai miatt, mára azonban páriává vált egy másként gondolkodó újságíró meggyilkolásában játszott szerepéért. Amikor brutális módon elrabolják a gyermekét, az egyetlen emberhez fordul, akiben megbízik: találja meg a lányt, amíg nem késő.
Gabriel Allon, az izraeli hírszerzés legendás főnöke egész életét a terroristák elleni harccal töltötte, beleértve az épp Szaúd-Arábia által pénzelt gyilkos dzsihádistákat. Khalid herceg megesküdött, hogy megszakítja a kapcsolatot a királyság és a radikális iszlamisták között, egyedül ezért tartja őt Gabriel értékes, ámbár korántsem tökéletes partnernek. Furcsa szövetségesekké válnak egy halálos, titkos háborúban, melyet a Közel-Kelet fölötti ellenőrzés megszerzéséért vívnak. Mindkét férfi tömérdek ellenséget szerzett már eddig is, és ha elbuknak, mindketten elveszíthetnek mindent, ami fontos számukra az életben...

 

 

Athén, végállomás
Fejős Éva
Erawan Könyvkiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben lévő magyar férfi egy távoli szigetről érkezik Athénba a családjához – karibi barátnője társaságában. Ám hamarosan kiderül, hogy nemcsak a nyomozók keresik, hanem egy magányos alak is, aki túl sokat tud róla. Ladányi Niki bolondos, magánnyomozó nagyanyja szintén szimatol, még mindig a titokzatos főügyészhelyettes után, aki Santorinin, hiúságból és „viccből” elkövet egy óriási hibát, és Ilona természetesen megint jókor van jó helyen. Azonban Niki váratlanul rendőrségi fogdába kerül és ott is éjszakázik a barátnőjével, férje, András pedig azt szeretné mielőbb megtudni, hogy mit keres Niki és a főügyészhelyettes egy közös fotón.
Görögország, nyár végi kánikula, humor és sok izgalom – illetve a legfontosabb kérdés: kiben bízol meg? És valóban megbízhatsz-e benne?
FEJŐS ÉVA lebilincselő új regényében szinte senki sem az, akinek látszik, és az igazságnak ára van, amit valakinek meg kell fizetnie…
A könyv összes példányát környezetbarát FSC minősített papírra nyomtatjuk. A papír olyan tervszerűen és felelősen működő erdőgazdaságokból származó fából készült, ahol ellenőrzött körülmények között termelik ki a fákat, vagyis minden kivágott fa helyett legalább egy újat ültetnek, és csak azokat a fákat vágják ki, amelyek már megérettek a kitermelésre.
Mostantól a Fejős Éva-könyvek már csak FSC minősített papíron jelennek meg, mert ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet a környezetünk megóvásának fontosságára!

 

Lolita
Vladimir Nabokov
Helikon Kiadó, 2021

 

"A Lolita bizonyos értelemben túlságosan nagy regény. Úgy zúdul rá az olvasóra, mint valami kábítószer, amely erősebb, mint bármelyik, amit eddig felfedeztek vagy létrehoztak... A Lolita kegyetlen könyv a kegyetlenségről." Martin Amis írta ezt Nabokov leghíresebb regényéről: egyike annak a számos - vagy inkább számtalan jelentős írónak -, akikre nemcsak a Lolita, hanem az egész nabokovi életmű óriási hatással volt.
A Lolita, melyet annak idején meg sem akartak jelentetni merészen szexuális tartalmas miatt (s mert a regénybeli elbeszélő egy helyenként rokonszenvesnek tetsző pedofil), ma már igazi klasszikus, sőt minden idők egyik leghíresebb regénye. Két kiváló film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrian Lyne rendezésében), és könyvtárnyi tanulmányt írtak róla: a tudós kutatók a szerző szinte minden egyes mondatát elemezték és értelmezték már.
Lolita, a "nimfácska", a világirodalom egyik legtragikusabb és legrejtélyesebb hőse: amit tudunk róla, azt csak Humbert Humberttől tudjuk, a mű aberrált és kifinomult szadista elbeszélőjétől - s talán éppen ezért vált ki annyi különféle érzést a különböző olvasókból. Amihez persze a könyv bámulatos nyelvi és gondolati gazdagsága is hozzájárul - a Lolita a szó szoros értelmében "kiolvashatatlan" könyv, amely mindig újabb és újabb szépségeit mutatja meg, ha próbálunk a mélyére hatolni.
A Helikon Kiadó sorozatában Nabokov híres regényei mellett egy-egy interjút is közlünk - számos olyan gondolat, mondat, frappáns megfogalmazás szerepel ezekben, melyek segítenek a művek és a nabokovi esztétikai világ megértésében.

 

Böjte Csaba füveskönyve 2.
Böjte Csaba  Csender Levente
Helikon Kiadó, 2021

Mi teszi az embert boldoggá? Isten mindenkinek megadja a boldogság kegyelmét, amit az ember rendszerint valahol elront. Azt hisszük, hogy önző vágyaink kielégítése, a világi kincsek gyűjtögetése, a másik ember fölötti hatalom gyakorlása vezet a boldogsághoz, pedig dehogy. A válasz egyszerű: rendezett viszony Istennel. Ha ezt a lépést megtettük, meglehetősen közel kerülünk a boldogsághoz, de csak akkor élhetjük meg azt, ha tudomásul vesszük, hogy a boldogság nem statikus állapot, a boldogságért minden nap küzdenünk kell, és tudnunk kell azt is, hogy az ember nem lehet egyedül boldog. Akkor vagyok boldog, ha a környezetemet boldoggá tudom tenni- írja Avilai Szent Teréz. Lépjünk a boldogság ösvényére, küzdjünk meg érte, legyünk bátrak ahhoz, hogy a boldog élet mellett döntsünk és a körülöttünk élőket is boldoggá tegyük!
Legyen ezen az úton is kísérőnk Csaba testvér, aki bölcs tanácsaival, gazdagélettapasztalatával, építő gondolataival, pozitív személyiségével a kétezer éves Evangélium fényében velünk együtt járja végig a boldogsághoz vezető utat.